Mûfajok és kultúrák cseréje
Hogyan lehet megõrizni a múltat? Fotó és irodalom egyaránt képes emlékeket elraktározni, feldolgozni és kreálni, eközben azonban eltérõ nyelvet használnak. A két mûfaj interakcióját próbáltuk elõidézni: magyar és német fotómûvészeknek és íróknak teremtett ez a projekt lehetõséget arra, hogy kultúrák és mûvészeti területek párbeszédében alakítsák emlékezésük nyelvét. A projektben részt vevõ mûvészek – 4 fotómûvész és 4 író – egy-egy párt alkotva cserélt tapasztalatot, mutatta meg egymásnak élete emlékezetes színtereit, reflektált szavakra képpel és viszont, vetett össze ismerõs és idegen vidékeket.

Képeket írni
Irodalom és fotográfia a képpel és szóval való mûvészi történetmondás hosszú hagyományát tudhatja maga mögött Magyarországon és Németországban egyaránt. A 19. századtól kezdve a fotográfia magáévá tette az irodalmi elbeszélés formáit. És megfordítva: a modernitás korától kezdve a fotográfia is hatással van az irodalomra. A fotográfiát hosszú ideig szembeállították a fikcióval, a fényképet a szóval, a képet az írással. A foto-gráfia azonban eredetileg éppen azt jelenti, hogy „fénnyel írni“’.
A két mûfajnak erre az összekapcsolására irányult ez a projekt.

Városi levegõ – vidéki levegõ: a projekt topográfiája és célkitûzése
Az alapelv egyszerû volt: Mindig egy fotómûvész és egy író utazott együtt, elõször egyikük, aztán a másikuk emlékeinek színterére. Abból indultunk ki, hogy az emlékezet mindig egy más világ. (The Past is Another Country, mint mondják). És ez nagyon is szó szerint veendõ: A mai mozgékony korban már alig valaki él ott, ahonnan való. A legtöbb esetben – különösen mûvészeknél – ez azt is jelenti, hogy egy kisebb helyrõl mennek fel a nagyvárosba. Így aztán ez az utazás nemcsak az egyéni emlékezetbe indult, de egyúttal a városi élet és a vidéki élet viszonyát, az urbanitás és
a hagyományos életmód viszonyát is vizsgálta.

A projektben résztvevõ írók és emlékezetük színterei:
- Bartis Attila Julia Baier német fotómûvésszel 2007 májusában szülõhelyére, Marosvásárhelyre és szárhegyi házába látogatott.
- Arno Geiger 2007 februárjában Khoór Lilla magyar fotómûvésszel gyerekkora színhelyére, a Bodensee közelében fekvõ Wolfurtba utazott.
- Christiane Neudecker Csoszó Gabriella magyar fotómûvésszel
2006 október végén felkereste Amrum szigetét, amelyhez sok gyerekkori emléke fûzõdik.
- Grecsó Krisztián 2006 novemberében André Lützen német fotómûvésszel elutazott szülõfalujába, Szegvárra a magyar Alföldön.

A projektben résztvevõ fotómûvészek és emlékezetük színterei:
-Julia Baier Bartis Attilával 2007 májusában felkereste gyerekkora színterét, nagyapja házát a bajor Alpokban, a cseh-német határ közelében.
- Csoszó Gabriella 2007 tavaszán Christiane Neudeckerrel elutazott Marcaliba a családjához.
- Khoór Lilla Arno Geigerrel 2007 februárjában Soltra utazott a nagymamájához, ahol kisiskolás éveit töltötte.
- André Lützen Grecsó Krisztiánnal 2006 november elején szülõhelyére, egy Hamburg melletti faluba, Ammersbekbe utazott, amely azóta már Hamburg egyik elõvárosa lett.

A projekt lebonyolítója:
- edition8, Berlin
- Európai Kulturális Alapítvány, Budapest,

projektvezetõk:
Aimée Torre Brons, Martin Hager, Kiss Noémi és Karádi Éva.
 .................................................................................................

Christiane Neudecker
Repülési technikák

Csoszó Gabriellának

A felemelkedés, mondja, igazán egyszerû dolog. Csak ugrani kell. Egyszerûen elrugaszkodni, bokából. Képzeld el, mondja, hogy a levegõben van egy lépcsõ. Csak fel kel libbenned rá. Szinte nem is érzed az átmenetet.
Nálam ez másképpen van. Nekem neki kell futnom, és szükségem van az ugráshoz egy rámpára. Ha elég gyors vagyok, zökkenõmentesen feljutok. Ellököm magam, és fenn maradok. A végtagjaimat kiterjesztem a levegõben, mintha vízben lennék. Úszom. Néha gyorsúszással. Érzem az izmaimban az ellenállást, izzadok. Gyakran azonban visszaesek, visszahullok. Lezuhan a testem a földre, recseg-ropog a kemény aszfalton.
Vele ilyesmi sosem történik. Õ csapásokkal halad, mondja. Gyors lökés a lábbal, szinte körforgásszerûen halad elõre. A karjai kétoldalt csüngnek, nem fontosak. Nagy ritkán használja õket kormányzásra, de többnyire azt is a lábujjaival végzi. Így gyorsabban halad, mint én. Egyáltalán nem fárad ki. Azt mondja, õ a végtelenségig fenn tudna maradni a levegõben. Vele ellentétben én sosem repülök hosszabb szakaszokat. Belõlem hiányzik a kitartás.
A technika nem gond. Abban egyetértünk. A felejtéssel van a gond.
...